Megvolt életem első vizsgáztatása a Mozaik utcai kínzóban. No nem kell megilyedni de azért vannak cifra dolgok.
Tehát 12.15 kaptam időpontot, mint megtudtam ez nem is időpont. Egy olyan valami amit neked be kell tartani, nekik már csak jelzés értékű.
Odamentem, de a kapun nem lehet bemenni, amíg a bejárat meletti kis épületben a "díszpécsernél" el nem intézed a papírmunkákat. Aztán megmondják hogy melyik sorra állj. (Engem a biztonsági őr teljesen máshová írányított, de egy kedves ismerősöm utánnam jött és mondta: "Nem az a diófa!
"
Kis szerencsém volt mert ez az ismerősöm egy nepperrel intézette a egyik motort ami kicsit szájjel volt törve. Ő mondta hogy engedjünk elénk mindenkit, mert pont lent van az egész vezérkar és az nem jüó senkinek sem.
A vizsgáztatás gyorsan ment, minden gond nélkül, persze nem zökkenő mentesen. Beállítam a csarnokba, ahol eldiskurálutunk a BMW motorokról. Majd nekiállt, de én mondatm neki hogy fingom nincs hol van a GS-en a motorszám. Mondta nem baj megkeressük. Elkezdte nézegeteni:
"-Faszomnak van itt ilyen sötét! És mekkora csuva van. Látod? Én nem fekszek bele, komolyan mondom nem, a gecibe fogok én ott lent fetrengeni.
-Megkérdezek valakit, hogy hol van?
-Nem kell, leszarom ilyen csuvába dolgozni, nem hiszem el. Nah készen is vagyunk"
Kicsit később jött a fékpad, aminek a keréksatuja nem akarta az igazságot és nem működött.
"- Bazmeg megvettük 5 millóért ezt a szart és kalapács kell hozzá hogy működjön."-Közben kicsit lábbal rúgdosta, meg kikészült mégegyszer.
A vizsga végén kiálltam a csarnokból, és akkor szólt egy srác (a nepper volt az), hogy ha haza akarok menni menjek vele
. Furcsa is volt hogy emberek papírokkal rohnagásznak a két épület között. Kiderült, hogy az egyik épületben átveszed a papírokat, majd átmész egy másikba fizetni, majd vissza az előzőre a forgalmiért. Bürökrácia ez van. De ami fontosabb azt most mondo mel és erre figyelj:
-----------
Ha a Mozaik utcába akarsz vizsgára jelentkezni, a következő számon teheted meg:
+36 1 430-2740 (egy kedves, idős hölgy lesz a telefon túlvégén, nevezzük Lajosnak
)
Vizsgára jelentkezni kb egy hónappal előbb érdemes és számíts rá hogy 12 órától - 15 óráig lehet motort vizsgára vinni (legalábbis nekem Lajos ezt mondta, de kérdezz rá azért). Mint említettem ez az időpont ez csak jelzés színtű!!!
Ha megvan az időpont és meg is jelensz (az időpontot egyébként faxon lehet lemondani, kérdezd Lajost), akkor a motort kint kell lerakni (érdemes a bejárat előtti korláttal elkerített részre, oda autók úgysem tudnak beállni).
Az OTP autómata meletti ajtón bemész és ott kell intézni a papírmunkát. Ami kell hozzá:
Érvényes biztosítás, Érvényes (NEM LEJÁRT) forgalmi (állítólag néha a törzskönyvet is el szokták kérni de nem létszülségelet)
Kis kitérő ha lejárt a forgalmid: Ebben az esetben csak útvonalengedéllyel közelíteheted meg az objektumot ami plusz pénz, úgyhogy jobban jérsz ha valami olyan helyre viszed, ahol ezzel nem szaroznak.
Tehát beadtad a papírokat, no itt el fogsz töltesz majd kb. fél órát mire megkapod a munkalapodat. A munkalapot aláírod és tájékoztatnak arról, hogy melyik sorra kell menned.
Motorra pattansz majd a kapunál odaadod a biztonságiőrnek a munkalapodat, amit lepecsétel. Csoda...nyílik a sorompó és bejutsz és beállsz a sorba (egyébként a motorosok mint később megtudtam nem a sorba gyülekeznek, hanem csarnok háta mgötti diófa alatt, tehát végigmész a soron, ahol az autók állnak már, majd követed a 4 sor vonalát és a csarnok kapu melett meglátod a diófát)
Itt valószínűleg az összes autót magad elé kell enegednek
(visszautalnék az időpontkérésre)
A vizsga maga nem sok idő. Szólítanak, majd megnézik a motorodat hogy alvázszám motorszám stimmeljen. (Alvászám a kormánynyakon van, a motorszám a váltókar melett) Majd jön a fékpad (digitális) úgyhogy csak jól működő fékkel menjetek oda. (de nem kell befosni tőle)
Ha kész vagytok, meg kell várni a matricás embert, ha megjelenik akkor (ha a csarnoknak háttal állsz) bal kéz felé van egy épület. Ott átveszed a papírokat majd a jobbkéz felé lévő épületbe átmász fizetni. A vizsga díja:
5000 Ft-ból kijön.
Ezután visszamész az előző épületbe ahol átveszed a forgalmidat és mész Isten hírével.
Fontos hogy jó állapotú motort vigyél, ne tudjanak belédkötni és ne adj okot rá hogy kötekedjenek. Nekem kis szerencsém volt, hogy ismerős is volt ott, de átment volna nélküle is.
Ami még talán fontos lehet: Egésségügyi csomag, szerszámkészlet és izzókészlet legyen nálad. Nem fogják kérni, de ez nem jelenti azt hogy nem is fogják!!!